Nem akarok felejteni

Egy fiatal művész titkos élete...

Idézet

Egyszer lent,egyszer fent 

bipoláris, depresszió, bipoláriszavar, vallomások, élet, életrec
Feedek
Megosztás

Barátok

Mély levegő. Lábujjaim alatt a fűt morzsolgatom. Előttem egy hatalmas aranyozott kapu. Zsebemben a kulcs. Kiveszem a kulcsot. Kinyitom a kaput. 
Lábujjaim alatt a fű. Belépek a kpun. Bezárom a kaput. Kattan a zár. Bezárul a kapu. Újra visszatérek a kertbe. A barátaim már várnak. 
Egy fehér házat látni bal oldalom, egy fűzfa alatt. Kellemesen meleg van. A kutyám ott hűsöl alatta. Jobb oldalon a kis tavacska. Rajta hid, amin napozni lehet és lábunkat lógatni a vÍzbe. Ott ülnek a barátaim. Egy gyönyörű lány meztelenül, egy aki fekete kalapban és fekete garbóban duzzog a fa alatt és egy , aki szomorúen figyeli őket, arca drámai, szenvedő, sápadt. 
Már messziről észrevesznek. A meztelen lány elém szalad. A nyakamba ugrik. Meglepetten ölelem át. Bőrének nap illata van.

MEZTELEN: - Na?? Hogy ment ?
ÉN: - Jól ment...
MEZTELEN: - Mi ez a huncut mosoly?
ÉN: - Semmi...jobban sült el,mint gondoltam. Találkoztam a barátaimmal és Rodolho is találkozott velük. Viccelődött, jó fej volt, még meg is említettem neki,hogy mennyire nem volt paraszt. Azt mondta furák vagyunk és látszik,hogy művészek vagyunk mert olyan teátrális mindenki. Mosolygott, kacsintott rám...édes volt.
MEZTELEN: - És az??? Megtörtént?
ÉN: - Erről nem beszél egy jól nevelt lány
FEKETE RUHÁS: - Persze,hogy megtörtént. Nézz már rá. Tisztára ki van virulva.
MEZTELEN: - Igen látom...ÉS???? Jó volt?
ÉN: - Nem volt rossz.
SZOMORÚ: - Akkor mi a baj? Látom,hogy valami baj van.
ÉN: - Emlékeztek az exemre?
FEKETE RUHÁS: - Naná...a díler...ki ne emlékezne rá?
ÉN: - No igen...szerelmes. Csak nem belém.
MEZTELEN: - Micsoda???
ÉN: - Beleszeretett valami csajba. 
FEKETE RUHÁS: -  A geci...
SZOMORÚ: - Hogy beszélsz?
FEKETE RUHÁS: - Volt még esély rá,hogy összejönnek nem? Akkor meg minek neveznéd?
ÉN: - Azt hittem nincs már remény. Mégis szarul esik. Szarul esik,hogy nem mondta el.
Azt mondta véletlenül történt.
FEKETE RUHÁS: - Persze...véletlenül belepottyant a farka a lányba.
SZOMORÚ:- Olyan mocskos a szád. Fölképeljelek?
FEKETE RUHÁS: - Hagyjál már. Ez nem korrekt. Ez nem fer így.
ÉN: - Nem tudom mire számítottam. El kellett jönnie ennek is.
MEZTELEN: - És mit mondott még ?
ÉN: - Hogy én hátbatámadtam. Átbazstam és összetörtem a szívét.
MEZTELEN: - És ez igaz?
ÉN: - Követtem el ellene dolgokat, de ő sem értett meg engem. Mindig neheztelt rám a munka miatt. Azért, mert elköltöztem tőle. Azért mert szakítottam vele. SZerinte ő szakított velem, de én szakítottam vele.
FEKETE RUHÁS: - Akkor meg mi van? Miért nem örülsz? Megszabadultál tőle.
ÉN: - Bárki rám nézett lelkiismeretfurdalásom volt. Bárki megkörnyékezett úgy éreztem nem fer Danival szemben ha hagyom magam. Most meg...semmibe vesz. Félretesz, mint egy sószórót. 
FEKETERUHÁS: - geci...
SZOMORÚ: - Hagyd már abba!
FEKETE RUHÁS: - Akkor is az. 
ÉN: - Igazságtalanság. Minden megváltozott. Azt hazudta érdekli,hogy ha már Pesten leszek, de ez a dolog nyilván érett benn egy ideje. Szerelem...beleszeretett...értitek ti ezt?Azt állítja véletlen volt, hogy így hozta az élet. De az ember nem szeret bele valakibe véletlenül.
FEKETE RUHÁS: - G...... Zsivány.
ÉN: - Az
MEZTELEN: - Ne foglalkozz vele. Vége van. Bízzunk benne,hogy felvesznek az egyetemre és akkor minden fasza lesz. 
ÉN: - Nagyon félek,hogy nem vesznek fel.És akkor mi lesz velem?
MEZTELEN: - Ezt már egyszer megbeszéltük.
ÉN: - Jó tudom...csak hát...most azt érzem minden más lett. 
SZOMORÚ: - Szar lehet...
FEKETE RUHÁS: - Mi a szar? Hogy végre megszabadult ettől a majomtól? Sosem becsülte meg. Nem értékelte a tehetségét, az alázatát, azt,hogy a karrier milyen fontos nekünk.Semmit. Mindig csak magára gondolt.
SZOMORÚ: - De akkor is . Ez nagyon szomorú. Egy életre szóló szerelemnek örökre vége. Ez akkor is nagy dolog volt. Régóta ismerik egymást. Erre összeáll egy csajjal és még csak nem is szól róla. Csak a kifogások, meg az,hogy minket hibáztat. Ez aljas dolog. És nagyon szomorú.
FEKETE RUHÁS: - Koncentrálj a felvételire. Az lesz a legjobb. Győzd meg a bizottságot arról,hogy megérdemelt helyed van ott. És minden fasza lesz.
MEZTELEN: - Tényleg nem tehetsz mást. Ez a legjobb megoldás. 
ÉN: - Rodolphoval nagyon jó volt. Főzött nekem, nőnek éreztem magam újra. Jól éreztemmagam, de ez a Dani ügy...hahj...
MEZTELEN: - Felejtsd  el. Már eldöntöttük,hogy jobb nekünk nélküle. 
ÉN: - Most mennem kell. 
MEZTELEN: - Máris? Nem meséled el részletesen mi volt?
ÉN: - Találkoztam Kingával és Gáborral. Aztán meglátogatott minket. Úgy volt,hogy dolgozik, de aztán elengedték. A Moszkván ücsörögtünk. Ő hazament átöltözni. Aztán vissza is jött. Kinga hamzament. Gáborral és Rodolphoval maradtam hármasban. 5 fele leléptünk a lakására,mert már nem volt kedvem inni. Csinált egy cigit amibe én nem szívtam bele. Utána ...hát...utána történtek dolgok...aztán filmet néztünk. Hazajött a lakótársa. Majd főzött nekem aztán belekezdtünk egy új filmbe majd lefeküdtünk aludni. Reggel korán keltünk. Rosszul aludtam. Szerettem volna, ha átölel de nem tette. Kicsit fáztam. Ennyi...ennyi történt
MEZTELEN: - És hogy váltatok el? 
ÉN: - Két puszival.
MEZTELEN: - Régen mindig megcsókolt mikor elköszöntetek.
ÉN: - Tudom. Furcsa is volt, de így volt szép. Elváltunk. Egy szép este és kész. 
MEZTELEN: -Jól hangzik. 
ÉN: - Most mennem kell dolgozni.
SZOMORÚ: - Hiányozni fogsz.
ÉN: - Nemsokára jövök

 

A lábujjaim alatt érzem a fűszálakat. Elmegyek a tó mellett. Elindulok a kapu felé. Hátulról elkapnak hárman és megölelnek. Mosolygok. Elindulok a kapu felé. A lábujjaim alatt érzem a fűszálakat. Zsebemben a kulcs. Odaérek a kapuhoz. Kinyitom a kaput. Bezárom a kaput. Elhagyom a kertet. Kinyitom a szemem. Otthon vagyok.

Pest

Mindjárt indulok Pestre. Mint mindig ma is izgulok a rám váró dolgoktól. 
Fotó munka ügyben kell felmennem az az alap. 
Aztán találkozom néhány spannal, aztán Rodolpho munka végén felvesz a Moszkván.
Ma nézegettem magam a tükörben. Felkészültem a ma estére. Ki tudja mi lesz.

Hát igen...a fenekem még mindig gömbölyű és a melleim is nagyobbak lettek (éljen a dilibogyó)
De ezek a kilók...Iszonyatosan idegesítően nagy darab lettem. Alig bírom magam elviselni. Megpacskolom arcomat. Vicsorgok. A fogaim szépek. Fehérek. A mosolyom helyeske...
Kívánatosnak mondanám magam ha nem idegesíteném magam ennyire. 
Nem tudom mit számít nekem ennek a fasznak a véleménye, mégis alig várom,hogy lássam. Torkomban dobog a szívem és csak remélni tudom,hogy tetszem majd neki. Pedig tényleg egy fasz. 
Gyógyszereket bevettem, fogkefe, smink, illatszertár, kiskabát. Már csk cipőt kell vennem. 
Készen állok. Már csak azon kattogok, hogy a villamos ne akkor szakadjon le amikor én átmegyek rajta villamossal . Ez lesz a napi parám. Nem rossz. Parának egészen kiváló. 


Dolgok

Holnapután Pest. Várom is meg nem is. Találkozni az exemmel mindig egy élmény, de emiatt a 15 kiló plusz miatt picsogok még mindig. Előző évben elértem a 59 kilót. Most meg 65 vagyok. Ez nagyonn nem frankó. Megpróbálok nagyon csinos lenni,hogy ne okozzak csalódást de attól félek,hogy fel sem fog ismerni. 
Na ma intézkedős nap volt. Elemntem egy fordító irodába,hogy román nyelvre lefordíttassam a bizonyítványomat, merthogy ez kell a felvételihez. 60 000 ft...
WTF???????
Megállt bennem a vér. Elképesztő sokba kerül ez a felvételi, össze is kell kapnom magam.
Végül úgy döntöttem fellépek a hétvégén. Tréningezem magam. Kell a közönség.

Már itthon

 

Elbúcsúztunk reggel Anikáéktól. Nagyon furcsa itthon. 
Megöleltük egymást reggel és húsz perc múlva már a vonaton ültem. Felkértek egy haknira jövő szombatra de félek elmenni. A kurva rosszullétek miatt. Pedig jó alkalom volna még a felvételi előtt elpróbálni az anyagaimat. Apám támogat ebben a döntésemben és azt kérte vállaljam el. Nagyon furcsa dolog történt. Elszavaltam énekeltem neki az anyagot és még előttte is izgultam. Nem tudom mire vélni ezt. 
Persze ez lehet tök normális, hogy az ember me akar felelni az apjának és ezért izgul.

Remegtem és kivert a víz ahogy szavaltam neki. Nagyon unom már ezt a félelmet. Félek a rosszulléttől, és ezért előjön a rosszullét. Mert túl sokat foglalkozom vele. Nem leszek így jó színész ha képtelen vagyok uralkodni magamon. 

Amikor letettem a füvet néha napján sosem voltam szarul. Azóta vagyok rosszul, hogy ennek óriási nagy feneket kerítettem. Ha csak simán leállok a spanglival az oké, de én elkezdtem gyógyszert szedni ami szerintem rossz ötlet volt. De ezt is csak utólag gondolom így. Mert most már függök a gyógyszerektől és nem merem letenni őket. Ezzel nem előadások alatt kelll kísérletezni. De mivel én akkor vagyok igazán stresszhelyzetben így csak akkor érdemes vele kísérletezni. Nagyon furcsa ez. Mintha egy ördögi kör lenne...

De állítom, hogy ha csak simán leraktam volna a füvet nem lenne semmi bajom. Abban a pilllanatban, hogy elmentem agydokihoz gyógyszert kaptam, ami segít elaludni,megnyugodni, de lehet, hogy hiba volt elfogadni. Át kellett volna vészelni gyógyszer nélkül az elvonási tüneteket és józanul tovább élni. Lehet,hogy óriási hiba volt elkezdeni a gyógyszereket szedni. 
Az előadáson rosszul lettem a múltkor. Ki kellett jönnöm a színpadról. Persze utána visszamentem de egy pillanatra azt hittem ott fogok összeesni és elájulok. Azóta ezen prögök előadásról előadásra. A következő előadáson is rosszul lettem már az elején amikor szövegem is van úgymond jelenésem, tehát ki sem tudok jönni a színről. Rettenetes volt. Aztán a következő előadáson szavaltam verseket és prózákat magamban ami elterelte a figyelmemet annyira,hogy ne lohalljam bele magam a rosszullét gondolatába. 
Ez bevált. Nem lettem rosszul. Tegnap volt az utolsó előadásom az évadban,le is vágtam a hajamat utána hátha jobb kedvem lesz ( persze nem lett ) . És nem lettem rosszul, de persze megint azért, mert magamban szavaltam, tehááááá tök mással foglalkoztam ,mint amivel kellett volna . Ez hatalmas visszalépés a színészi technikámat tekintve. Így nem lehet színházat csinálni. Nem lehet orosz rulettet játszani, hogy most vagy rosszul leszek vagy nem. Vagy meghalok vagy nem. Gyűlölöm ezt. Elegem van ebből és hibáztatom magamat is és a gyógyszereimet. Amiből 25mg-al többet vettem be direkt az előadás miatt, persze véleményem szerint semmi köze a rosszullétekhez. Egyszerűen csak átvertem az agyamat. A vezető színészünk egyébként a darab főszereplője négy féle gyógyszert szed depresszió ellen. De ő tud játszani. Rá nem hat a front meg a színpad meg a légkör. Egyszerűen csinálja a dolgát és kész. Én nekem ez miért nem megy ? 
Min a faszomon múlik ez ? És miért nem sikerül megoldanom ezt egyedül? 
Talán a kibaszott gyógyszerek miatt van az egész. 
Az orvosaim jó fejek nagyon. Szeretem őket de nem ismerik a színházi előadással járó stresszt. Az adrenalin, hogy mások néznek elképesztő dolgokat művel az aggyal. És nagyon sok dolgot tud kiváltani. (Rosszullétet például )

"Harcolj mindig, ha a cél nemes, de ne állj ellen, ha nem érdemes"??????

Szerdán mennem kell fel Pestre munkaügyben és egy régi szeretőmnél terveztem az alvást. 
Amikor utoljára látott 50 kiló voltam, bomba testtel, elképesztően szép cickókkal és kerek fenékkel. Nos a fenekem most is kerek és a cicim se semmi,de most 65 kiló vagyok...
Szóval jócskán gömbölyödtem mindenhol. Ezzel a szeretőmmel már gyakorlatilag kilenc éve ismerjük egymást. Mindig megtaláltuk egymást, negyed vagy félévente, de amikor elköltöztem Pestről 3 évig nem találkoztunk. Na most. Úgy volt,hogy leutazik hozzám vidékre, de ezt elbaszta természetesen és nem jött el megnézni sem az előadásban de még a pofáját sem tolta le vidékre ( mert lusta, trehány, nem törődöm,stb...) . Én kurvára csalódott voltam, de ezt megelőzte az is, hogy egyzser már tervbe volt véve, hogy lejön hozzám amikor már két éve nem láttuk egymást ( ez volt előző évben) . Terveztük, hogy együtt töltjük a szilvesztert és milyen kurva jó lesz , de az utolsó pillanatban küldött egy sms-t , hogy összejött valami picsával, és nem érzi korrektnek, ha most leutazna hozzám. Én akkor kitöröltem az életemből, majd szépen aprólékosan szétvertem a lakásomat, aminek az lett a vége, hogy a pszichiáterem személyesen látogatott meg a lakásomban és megállapította, hogy kórházban a helyem. Utána utaltak be. Na nekem ez nem volt elég, egy év múlva felvettük újra  kapcsolatot és megbeszéltük ugye amit már írtam, hogy lejö hozzám, erre ez a pöcs felültetett megint ...akkor lettem rosszul az előadáson. Mint egy rossz berögzülés. Nagyon furcsa. Lehet, hogy ezért történt a többi meg csak félelem a rosszulléttől???
Na mindegy, nekem ez sem volt elég...újra beszélni kezdtünk, amiért ő nagyon hálás volt nekem, el is mondta, hogy nagyon szeretni való vagyok ezért és agyonölelgetne ha végre felutaznék már Pestre. ( Ha hegy nem megy Mohamedhez ). Meg, hogy ő milyen boldog lenne ha már láthatna. Persze ez azt jelenti, hogy IGEN megint sikerült elvarázsolnia engem és megint ázott a bugyim örömömben, és azt találtam mondani neki, hogy szerdán nics szállásom, mi lenne ha nála aludnék. Wahahahaaaaaa hogy ez mekkora ötlet, milyen boldog és agyon fog ölelgetni ha ott leszek de jó. 
Persze az, hogy totális idióta vagyok nem aggaszt annyira mint az a 15 kiló plusz amit a kibaszott gyógyszereimnek köszönhetek.És mielőtt leírom mit írtam neki...csak annyit,hogy ennek ellenére nála fogok aludni...és tudom...Nem vagyok normális... Ezt írtam neki:

"Nagyon rosszul érzem magam amiatt, mert meghíztam.Attól félek nem fogok neked tetszeni már ott tartok, hogy lemondom a picsába az egészet. "

Mire a válasz :

Figyu, ismersz ismered az izlésem, tudod hogy a vékony lányokat szeretem. Ezzel együtt mondom hogy bármikor szeretettel várlak
Max a szex kimarad

Meditáció a barátokkal

Mély levegő. Lábujjaim alatt a fűt morzsolgatom. Előttem egy hatalmas aranyozott kapu. Zsebemben a kulcs. Kiveszem a kulcsot. Kinyitom a kaput. 
Lábujjaim alatt a fű. Belépek a kpun. Bezárom a kaput. Kattan a zár. Bezárul a kapu. Újra visszatérek a kertbe. A barátaim már várnak. 
Egy fehér házat látni bal oldalom, egy fűzfa alatt. Kellemesen meleg van. A kutyám ott hűsöl alatta. Jobb oldalon a kis tavacska. Rajta hid, amin napozni lehet és lábunkat lógatni a vÍzbe. Ott ülnek a barátaim. Egy gyönyörű lány meztelenül, egy aki fekete kalapban és fekete garbóban duzzog a fa alatt és egy , aki szomorúen figyeli őket, arca drámai, szenvedő, sápadt. 
Már messziről észrevesznek. A meztelen lány elém szalad. A nyakamba ugrik. Meglepetten ölelem át. Bőrének nap illata van.

MEZTELEN: -- De jó,hogy újra itt vagy ! Túl rég volt,hogy erre jártál...
A FEKETE:  - Megint kell valami mi?
A SZOMORÚ: - Most miért vagy ilyen bunkó?
ÉN: - Eszembe jutott mit ígértem és eljöttem
MEZTELEN: - Jól tetted. 
A FEKETE: - Eszedbe jutott mi? És hol voltál eddig?
ÉN: - Próbáltam jobban lenni...
A FEKETE: - És?
ÉN: - Hát nem vagyok jobban.
MEZTELEN: - De van oka annak, hogy itt vagy...szerinted miért vagy itt ?
ÉN: - Mert félek...
MEZTELEN: - Mitől félsz?
ÉN: - Hogy hajléktalan leszek.
A FEKETE : - Mi a bánatért lennél hajléktalan?
ÉN: - Mert ha ennyire félek színpadra állni, akkor abba kell hagynom és attól félek, hogy máshoz nem értek.
A SZOMORÚ: - Szegény...
A FEKETE: - Ne bátorítsd ! Na szóval...ez hülyeség...
ÉN: - Miért hülyeség?
MEZTELEN: - Nem leszel hajléktalan. Lesz egy lakásod Pesten.
ÉN: - És ha nem tudom fönntartani?
MEZTELEN: - Miért ne tudnád?
ÉN:- Mert nem lesz munkám.
A FEKETE: - Micsoda hülyeség ez már, dehát majd visszamés szinkronizálni ha nem megy a pálya, vagy csinálsz valami mást.
ÉN: - De mit? Mit fogok csinálni ha nem vagyok képes színpadra állni?
A FEKETE: - Akkor csinálsz valami mást.
MEZTELEN: - nincs kőbe vésve a sorsod...azt csinálhatsz amit csak akarsz.
A SZOMORÚ: - Ez nem ilyen egyszerű. én értem. Fél bármit is csinálni, mert már elérte az életében amit akart. Fél továbblépni. 
A FEKETE: - Mindenki fél valamitől.
A MEZTELEN: - Na ne már és te mégis mitől? Mitől félsz itt bezárva?
A FEKETE: - Ugyanattól, amitől ő. Hogy nem kell senkinek.

Hosszú csönd

ÉN: - Én csak szeretnék jobban lenni. Elfelejteni a betegséget és újra jól lenni a színpadon. Ez az egy évem maga volt a pokol. Állandóan küzdeni a rosszullétek és a pánikrohamok ellen. MIkor lesz már ennek vége?
MEZTELEN: -Ez csak rajtad múlik
ÉN: - De mit kellene tennem?
MEZTELEN: - Ezt már elmondtam egyszer.
ÉN:- Hát mondd el újra!
MEZTELEN: - Azt ami jó volt az életedben amikor drogoztál, át kéne ültetned abba az életedbe amiben most józan vagy. Semi más dolgod nincsen, mint emlékezni arra,hogy az mitől volt jó.
ÉN: - A kábszertől
A FEKETE: - Rossz válasz
ÉN: - Akkor nem tudom
MEZTELEN: - Gondolkodj!
ÉN: - Az volt jó benne,hogy sokkal többet tudtam alkotni. 
MEZTELEN: - Ez jó. Igen...akkor nincs más hátra, mint alkotni.
ÉN: - Most is ezt csinálom. Alkotok. 
MEZTELEN: - Te most elmélkedsz velünk. Ami tök jó.
A FEKETE: - "JUHÉ"...
SZOMORÚ: - Paraszt
A FEKETE: - Most miért ?
SZOMORÚ: - Segítségért jött ide te meg megint kifigurázod .
A FEKETE: - Nem figuráztam ki!
SZOMORÚ: - Megint szomorú vagy és én értelek. Én is az vagyok. De ne felejtsd el, hogy ha nem vagy néha szomorú, akkor nem éreznél örömöt sem. Néha szomorúnak kell lenni ahhoz,hogy a boldogság arcba csapjon. Én megértelek. Tudom,hogy nagyon nehéz új életet kezdni. Te még nem kezdted el. Csak szenvedsz a régi életed hiánya miatt. Nem tudtál továbblépni,de szerintem jó úton jársz. Azzal, hogy kirúhgtak elkezdődött valami...valami más. Nem tudom,hogy jó-e vagy rossz. De tudod mit ? Tudom, hogy jó lesz, mert újra alkotsz. Tanulsz. Készülsz valamire ami motivál és újra írni kezdtél ami tök jó. Most már csak elő kell kapni a hangszeredet és elkezdeni feleleveníteni a dolgokat amiket eddig tanultál. Nincs igazam?
A FEKETE: - Keveset beszélsz de amikor megszólalsz ömlik belőled az okosság.
SZOMORÚ: - Nem kell félni a rosszulléttől. Az orvos is azt mondta, hogy nem éri meg állandóan attól rettegni ami ezerből egyszer fordul elő. Esetünkben 13-ból egyszer. Annyi előadásod volt. Vagyis nem...vegyük a meséket. Egyikből 30 másikból is annyi, az 73 előadás. Abból egyetlen egyszer lettél igazán rosszul. Ez szerintem nagyon jó arány. Te nem így látod?
ÉN: - De ez jó arány.De akkor sem tudom hogyan kellene ennek örülnöm. 
MEZTELEN: - Gondold végig, és élvezd.
ÉN: - Most sem érzem jól magam.
A FEKETE: - Mert megint picsogsz. Mozogsz eleget?
ÉN: - Mióta abbahagytam az edzést nem.
A FEKETE: - Látod baszd meg megint ez van. Megint. Pedig már a múltkor is elmondtam, hogy mozognod kell. Kardio Kardio Kardio. Itt picsogsz , mint egy hisztis picsa és nem teszel meg mindent azért, hogy jobban legyél.
SZOMORÚ:- Ne bántsd már. Ez nem olyan könnyű. Orvoshoz is többször elment.
A FEKETE: - Azok csak a gyógyszerrel tömik, de nem értik meg,hogy ha nem fogsz le nem kapsz több szerepet. Nem értik, hogy mi megy végbe a fejedben, mert amikor leülsz velük szembe nem vagy őszinte. Nem tudod potosan megfogalmazni,hogy mi bajod ezért nem tudnak neked úgy segíteni, ahogyan te szeretnéd.
ÉN: - Igen ez igaz. Nem tudom pontosan megfogalmazni mitől félek. Csak leírni tudom. De ő olvassa. Amit írok elolvassa és így kap rólam egy képet, amint tud dolgozni.
A FEKETE: - De ez nem lehet állandó megoldás. És ha elköltözöl? MI lesz ha felvesznek az egyetemre?
ÉN: - Onnan is haza tudok járni.
A FEKETE: - Ezt egyedül kell megoldanod te is tudod. Nem hagyatkozhatsz folyton másra.
ÉN: - Majd holnap.
A FEKETE: -Minden nap ezt mondod.
ÉN: - Nem...most komolyan. Holnap elkezdem újra. 
SZOMORÚ: - Én hiszek neked. És azt is tudom milyen nehéz most neked.
MEZTELEN: - Mi mindig melletted állunk. 
ÉN: - A felvételire le kéne adnom több kilót. 
A FEKETE: - És ki a faszom gátol ebben?
ÉN: - Én gátolom saját magam.
A FEKETE: - Jó válasz.
ÉN: - Esküszöm, hogy rendbe teszem magam. És edzeni fogok. És gyakrabban eljövök. 
SZOMORÚ: - Megigéred?
ÉN: - Igen.
A FEKETE: - Rossz duma.
ÉN: - Nem nem...többet kell meditálnom és gondolkodnom az életemről.
A FEKETE: - Ne gondolkozz baszd meg ! Csináld!
ÉN: - Most is csinálom.
SZOMORÚ: - Most? Ebben a pillanatban? 
ÉN:- Igen.
A FEKETE: - Na jó. Rendben. Tegyük fel, hogy hiszek neked. Mi kell még ?
ÉN: - Jövő héten újra találkozom Rodolpho-val.
A FEKETE: - Nem vagy normális. 
ÉN: - Tudom...de látni akarom.
MEZTELEN: - És mi a gond?
ÉN: - A felszedett kilók...
MEZTELEN: - Ugyan már...ki a fenét érdekel?
ÉN: - Őt ...Azt állítja kellek neki, de...
A FEKETE: - Ő egy hülye fasz. Anika is megmondta. Miért nem hallgatsz rá?
ÉN: - Neki nem mertem elmondani,hogy találkozom vele.
SZOMORÚ:- De miért??????Nem emlékszel milyen szemét volt veled? Előző évben meg utána is. Most mégis szóba állsz vele? Normális vagy te? Először felültetett egy csaj miatt, közvetlenül utána kórházba kerültél. Majd megint ígéretet tett neked de nem teljesítette és most megint szóba állsz vele?
ÉN: - Nem tehetek róla. Ezt hizza ki belőlem.
A FEKETE: - Te tiszta hülye vagy.
SZOMORÚ: - Egyetértek.
MEZTELEN: - Én értem.
A FEKETE: - MI????
MEZTELEN: - Én értem őt. Emlékezni akar. 
A FEKETE: - De mire?
MEZTELEN: - A régi életére akar emlékezni. Vele. A régi testére. Azt akarja, hogyígy is kelljen neki. 
ÉN: - Megírtam neki,hogy aggaszt a súlyom és az, hogy nem fogok neki tetszeni.
A FEKETE: - Ahh! Idióta...
SZOMORÚ: - Fogd be ! Mire ő ?
ÉN: - Hogy ismerem az ízlését és ő a vékony lányokat kedveli de bármikor szívesen lát a lakásán. 
A FEKETE: - Paraszt
ÉN: - Igen de akkor is nála akarok aludni...
A FEKETE: - Ezek után?? Még mindig ? Meg vagy huzatva
MEZTELEN: - Hagyjátok már békén. Én megértem. Ehhez még vissza tud nyúlni. Érezni akar valami jót . De abban egyetértek,hogy nem biztos, hogy ő erre a megfelelő személy.
ÉN: - Akkor mit csináljak? Menjek vissza a dílerhez? 
A FEKETE: - Jahj ne ...csak azt ne.
ÉN: - Nem is akarok nyugi. EGyszerűen csak ....akarok egy jót szexelni és újra nőnek éreni magam.
MEZTELEN: - Te gyönyörű nő vagy. 
ÉN: - Tudod,hogy ez nem igaz.
MEZTELEN:- De igaz. Nézd meg Anikát, ő is jócskán molett és mégis vérbeli NŐ.
ÉN: - Én nem vagyok Anika. 
MEZTELEN: - De lehetnél.A kisugárzáson múlik minden. Ha mindenáron ezzel a fasszal akarsz lenni rendben...ha ezt akarod. Menj öltözz fel, sminkeld ki magad, vegyél fel egy magassarkút, egy szép ruhát és nem tud majd neked ellenállni. Emlékezz Gábor mit mondott.Hogy ő már volt együtt olyan nővel, aki megközelítőleg sem volt olyan, mint te. Sokkal teltebb volt és mégis felizgatta Gábort. Tűzbe hozta. Erre te is bármikor képes vagy. Tök mindegy hány kiló vagy. 
ÉN: - Gondolod?
MEZTELEN: - Hát persze ! Igazi nő vagy és ezt bármikor be tudod bizonyítani. Hidd el nekem menni fog.
A FEKETE: - Persze ez nem azt jelenti, hogy ne kezdj el megint mozogni és rágyúrni a röcögős hájaidra. Le kell fogynod. Hogy újra legyen önbizalmad és szexi legyél és jó NŐ!
MEZTELEN: - Most is jó nő...
A FEKETE: - De ő nem érzi jól magát. Nem kell kórosan soványnak lenni. Menj le úgy56-57 kilóra. Az már döfi lenne. Az kb 8-9-10 kiló minusz. Azt nem éred el pár nap alatt, de a felvételire simán leadhatsz egy-két ruhaméretet. 
ÉN: - Köszönöm nektek. Ez jól esett. Találkozni fogok vele. 
MEZTELEN: - És melyik ruhát veszed fel?
ÉN:- Talán a rózsaszín kis ruhát egy nadrággal és magassarkúval.
A FEKETE: - Pfujj....rózsaszín...
ÉN: - Ez szép rózsaszín. És mintás. És lesz rajtam szép fehérnemű is.
MEZTELEN: - Ez nagyon jól hangzik. Kérlek ígérd meg,hogy visszajössz és elmeséled mi volt.
ÉN: - Megígérem. 
A FEKETE: - Kell még valami?
ÉN: - Most ennyi. Azt hiszem...
SZOMORÚ: - Nem gondokodtál el a dolgon?
ÉN: - Milyen dolgon?
SZOMORÚ: - Hogy kit viszel magaddal ?
ÉN:- Még nem volt időm.
A FEKETE: - Na peeeeersze.
ÉN: - Már vannak elképzeléseim, de egyelőre ki kell találnom hogyan töltsünk egymással több időt. Vagyegyikőtök jöhet vagy mindannyian. Még ki kell találnom hogy csinálom. 
A FEKETE: - Mindannyian ? Ez meg mit jelent?
ÉN: - Azt,hogy ha minden jól megy egyikőtökre sem lesz szükségem, mert végre egyek leszünk. De lehet,hogy hülyeség és rosszul gondolom.
A FEKETE: - Ez így nem pálya ugye tudod?
ÉN: - Még nem találtam ki mondom
SZOMORÚ: - Mindegy. A lényeg az, hogy mi itt fogunk várni rád.
MEZTELEN: - De mindenképp meséld el mi volt Rodolphoval. Rendben?
ÉN:   - Rendben. Most mennem kell.

A lábujjaim alatt érzem a fűszálakat. Elmegyek a tó mellett. Elindulok a kapu felé. Hátulról elkapnak hárman és megölelnek. Mosolygok. Elindulok a kapu felé. A lábujjaim alatt érzem a fűszálakat. Zsebemben a kulcs. Odaérek a kapuhoz. Kinyitom a kaput. Bezárom a kaput. Elhagyom a kertet. Kinyitom a szemem. Otthon vagyok.

 

Vers

Hajnali fény süt be az ablakon,
Fordulok még kettőt a matracon .
Barátaimnál foglalom a helyet.
Kis lakásban földön a fekvőhelyem

Kotyog a kávé ébredni kéne már,
Három bögre közül az egyik csak rám vár.
Mindenki teszi a dolgát ébredezik az élet
Az első cigi és Gábor ébreszt.

Sorban állnak értem a dolgok
Nem hagynak nyugtok az intézni valók.
Gyógyszereim várnak rám, hogy bevegyem 
Bugyuta versikével nyugtatom az ideget.

Az orvosok azt mondják írjak
Az majd segít és megnyugtat.
De úgy érzem rajtam már nem segít semmi sem
Hiába írom le újabb és újabb rohamok térítenek el.

Azt mondják a cél, hogy jobban legyek
De én csak azt kívánom, hogy múljon el
Ne kelljen minden nap szenvednem.
Ki mondja meg hát, hogy mit tegyek .

Napról napra csak emészetem magam
Pedig nem csak az én hibám, hogy ide jutottam.
Hogy minden nap úgy érzem lassan felkötöm magam.
Persze a barátok megértők és nekem csak jót akarnak.

De egyik sem tudja a választ a kérdésre
Hová visz az út, amelyre nehezen de ráléptem.
Hol a gondolatok tengere átsegít ezen .
Hol a nap is csak értem süt és kellemes meleg.

Merre van az út, amely igaz és segít engem.
Hol a kábszer sem kábít tovább és nem kell nekem.
Hol nem fűt tovább a magam iránt táplált harag.
És magam mögött látom árnyékomat.

Ott látom ahová való, és nem egy előttem álló
Félszemű szörnyeteget látok aki mohó
Aki a szívemre nehezedik és nem enged .
Amitől mellkasom szúr és egyre nehezebb.

Szeretnék boldog lenni végre.
Ki segít majd nekem ebben?
Vagy csak én maradtam?
Egyedül a porban ?

Anika azt mondja jobb lesz egyszercsak.
Lesz még mag a porhadó csontok alatt.
De rajtam áll vagy bukik a dolog.
Rajtam áll, hogy a szívem hogy dobog.

Emlékszem hol kezdődött mindez.
Amikor kilátástalan volt minden. 
Nem bírtam egyedül élni.
Nem bírtam egyedül lélegezni.

Akkor segített Gábor és Anika.
Akkor, amikor minden kötél szakadt.
A kis lakásukba együtt befogadtak.
Minden hasznos tanácsuk megfogadtam.

Élni hagytak. Enni adtak .Megtanultam aludni végre.
Mert sokáig csak az álmatlanság gyötört és azt hittem végem.
Rémálmokkal teli éjjelek és nappalok.
És én tényleg azt hittem meghalok.

De ők nem hagyták. Nem engedtek el.
Kezemet fogták bárhová mentem.
Azóta is csak hálával tartozom 
Szeretetemet értük halmozom.

Egy nap múlva pedig elérkezik a búcsú perce.
Elhagyom a kislakást és haza megyek végre.
Hiányozni fognak nekem nagyon.
Eszembe jutnak majd ha magam vagyok.

És sosem felejtem el arcukat
Hajukat, hangjukat,
Előttem lesz majd ahogy a matracról én őket 
Ők engem vigasztaltak csendesen sírva vagy nevetve .

 

Új Élet

Volt egy mesterem , aki mindig azt mondta : " Új életet csak új helyen lehet kezdeni "

Nos ez vár most rám. Több vasat tartok a tűzben. Előszöör is . Két orvosom Dr. Bubó és ifj. Dr. Bubó majdhonynem leteremtettek, hogy folytassam a blog írást. Esetleg erősen el kellene gondolkodnom azon, hogy ha elég írás összegyűlt kiadathatnám könyvben a blogra felkerült írásokat. 
Ez sem hülye ötlet. 

Készülök Marosvásárhelyre a művészeti egyetemre színész szakra. Ez az első számú opcióm. Nagyon szeretném ha felvennének. Lenne 5 nagyon boldog évem. Hazajárnék három havonta a gyógyszereimért, egyeztetni a dokikkal. Talán még egy pszichológust is találnék ott akivel beszélgetni tudnék. Még nem akarok előreszaladni, mert egyáltalán nem biztos,hogy felvesznek. Tekintve,hogy 26 éves vagyok és bőven túlkoros vagyok már elméletileg. Ez persze nem zárja ki, hogy felvesznek.

Addig rengeteg kitöltendő papír van amiket le kell fordíttatni román nyelvre itt is nehézségbe ütköztem már az elején, mivel elhagytam az összes bizonyítványomat valahol. A 14. költözés alatt valami jó helyre elpakoltuk és azóta sem találjuk. Remek...így most levelezésben állok két középiskolámmal akik valami törzskönyv alapján készítenek nekem másolatokat. Remélem elfogadja majd az egyetem. 

Az elmúlt hetekben a depresszió legmélyén voltam. Rosszul letem a színpadon több alkalommal. Ami rettenetes volt. Elöntött egy hőhullám, felpörgött a szívem, ettől megrémültem és pánikrohamot kaptam . 

A második illetve harmadik előadásra ez elmúlt . Nem teljesen de már uralkodni tudtam magamon egy kis plussz gyógyszer és az agyam segítségével. Megkockáztatom még a szerepnek is jót tett. 
Rengeteget segítettek az orvosaim. Ma például arról beszélgettünk, hogy ahhoz,hogy ki tudjak szakadni a komfortzónámból...komfort zóna...komfortzóna...talán inkább egybe. Igen. Nos szóval. ahhoz,hogy a depressziótól szabaduljak, ahhoz ki kell magamat szakítanom a komfortzónámból. Ami hülyeség, hiszen mi is az a komfortzóna?

Az a nyugalmi állapot amiben nem csinálunk semmit, csak dagonyázunk a szarban és azon gondolkodunk, hogy mennyi mindent kéne csinálni mégsem tesszük, inkább lefekszünk aludni vagy nem történik semmi. Én le szoktam feküdni aludni. Annyira elviselhetetlen a semmittevésem és az, hogy nem tudom magam kizökkenteni a depresszióból, hogy inkább alszom egyet. Ami megint csak hülyeség, mert az alvástól csak rosszabb kedvem lesz.
Az én komfortzónám az alkotás közbeni állapot. Nem lehet a szar komfortos. Hülyeség.
Kilépni belőle miért is kellene amikor az alkotás közben jól érzi magát az ember.

Egy baj van csak ezzel. Amikor még kőkemény narkós voltam akkor igazén elememben éreztem magam. Mindig ide kötök vissza...Amikor én narkós voltam... 
Akkor írtam a legjobb verseimet, akkor zenéltem a legjobbakat. Kivéve egyszer amikor le akartam tennia füvet és két-három hónapig bírtam is... írtam egy gyönyörű sonata-t . 
Tehát bennem van drog nélkül is az , amit keresek. 
Már nem hiányzik a kábszer. A régi idők hiányoznak. De csak az alkotás miatt.

Csodálatos dolgokat írtam és zenésítettem meg.  Most hallgatom őket és elképesztőek. Nem is értem miért hagytam abba.

De most elkezdem újra. Talán sikerül.

Szóval keresem a komfortzónámat, ami nekem az alkotás és az ezzel járó adrenalin. Ez az egyetlen esélyem arra,hogy újra rálépjek a számomra kijelölt útra.

Holnap megyek táncolni mert össze kell rakni a felvételire egy koreográfiát. Azt kell gyakorolnom. Meg holnep írok egy verset is . Így döntöttem. :)

Most Anikánál és Gábornál lakom. Ők azok akik már többször kihúztak a szarból. Most náluk héderezem, de már nem sokáig. Mert vasárnap hazamegyek. És megpróbálom megtalálni a bizonyítványaimat. Hátha nekem sikerül.

 

Depresszió II.

Egy órán belül megyek tárgyalni az új vezetőséggel a jövő évadomról. Görcsben a gyomrom és hányingerem van. 
Nem tudom mikor voltam utoljára lyen rosszul. A pánikrohamot megelőző pillanat érzése ez. Hideg minden végtagom, hányinger és félelem követi lépteim. 
Elkezdtem az új darabot próbálni. Jó sok szöveg, szuper jelenlétek. Tökéletesen összhangban van a betegségemmel. Egy visszahúzódó, mimózát játszom, aki önbizalom hiányos és állandó megfelelési kénnyszere van. Imserős nem ? 

Olvasok most egy könyvet. Ami pontokban Ír pozitÍv megerősÍtéseket és elméleteket, hogyan tedd jobbá az életed. 
Az elsőben az álmokról Ír.Hogy mindenki hisz abban, valami maradandót alkothat az emberiség számára. Merjük követni az álmainkat. 
Az én álmom az lett,hogy zenés szÍnész legyek. Beteljesült , de nem teljesedem ki benne. Állandó rettegésben élek. Folyton félek valamitől és nem tudok felülemelkedni ezeken az érzéseken. Elértem az álmomat mégsem vagyok boldog. Hogy lehet ez? Olyan jó lenne, ha bátrabb lennék. AMikor drogoztam ezzel nem volt bajom. Mióta tista vagyok jöttek rám a para terhei. Már előre félek mindentől, ami még meg sem történt. A vezető szÍnésszel van két jelenetem is, a csávó hihetetlenül tehetséges. Azt mondta valamelyik nap, hogy nem is vészes ez a szövegmennyiség,amit meg kell tanulnia. Én meg csak álltam mellette csöndben halálra rémülve az én alig pár oldalas szövegmennyiségemtől.
Én tudom, hogy a döntéseim határoznak meg. Lehet csak annyin múlik az egész, hogy eldöntöm nem fogok izgulni, nem fogok félni. Bár ilyen egyszerű volna.  Eldöntöm, hogy jó leszek ebben a szerepben. Eldöntöm, hogy tudni fogom a szövegemet és nem lesz semmi baj. A renezőm meg nem beszélget velem. Zavarban van a közelemben. Én is az övében. A próbát leszámÍtva. Ott feloldódik, mert hát ugye ő a rendező, neki kell okos dolgokat mondani és ha villogtatja a tudását attól nyeregben érzi magát. Ez teljesen természetes. Tegnap a jelenetemet akartuk próbálni, de azt mondta, hogy addig nem akarja, amÍg meg nem tanulom a szövegemet. Én kukac meg nem mertem megmondani neki, hogy már megtanultam. Nem akartam, hoy strébernek tartson. Persze ez is hülyeség, mert hát miért ne lehetnék stréber ? Csak annyira be voltam szarva , hogy nem mertem megszólalni. Már csak háromnegyed óra és kiderül az életem egy éve. Még mindig hányingerem van de az Írás egy kicsit elterelte a figyelmemet. 
Fogalmam sincs mihez kezdenék ha kirúgnának. Egy évem tuti kukába kerülne, mert már mindenhol kész az évadterv. De erre gndolni sem lenne szabad. Nem tudok szabadulni a gondolattól. Nem tudom mit fognak ajánlani. Honnan a picsából tudnám? Olyan hülye tudok lennni komolyan mondom. 

Kisminkeltem magam, szépen felöltöztem, kivasaltam a hajamat, igényes és szép nő lettem. Arcot varázsoltam magamnak. Egy régi kollégám mondta mindig : "Arcot rajzolok magamra "
Remeg kezem , lábam. Már csak fél óra. 
Ma például az volt a legnagyobb parám...( ma volt az utolsó mese) hogy megvakulok a szÍnpadon. Mit csinálnék ha ez bekövetkezne? Hogy szóljak a többieknek és hogy játszom végig a darabot ? Vagy mi a fenét csinálnék egyáltalán. Rettenetes ez az állandó félelem érzet mindentől ráadásul hipochonder lettem indokolatlanul. Mindez tényleg a fű miatt volna? Vagy eddig is bennem lappangott ez a sok hülyeség ? A fű tett ilyenné? A múltkor volt lehetőségem 3 slukkot beleszÍvni egy cigibe. 3 slukk volt, amit lent se tartottam, de mennyei Íze volt és majdnem sÍrva fakadtam . A régi időkre emlékeztem. És bele is feledkeztem kicsit. Mi van, ha többet kéne elkalandoznom a múltban, amikor még nem paráztam ennyit? Talán fel tudnék idézni olyan emlékeket amik jók voltak. Vagy meditálnom kellene? Igen erről már régóta beszélgettünk a dokikkal, hogy gyakorolnom kellene a meditációt, mert az ugye hasznos. Megnyugtatna és segÍtene rendbe tenni magam. Amikor meditáltam régen akkor is szÍvtam. Meditáció közben, mint valami hülye rituálé. Bár ha jobban belegondolok minden tevékenységet azzal kezdtem, hogy elszÍvtam egy spanglit. És addig szÍvtam amÍg el nem ájultam. Már csak 15 perc...lassan el kell indulnom. A szöveget vagy vidáman, vagy zokogva zárom. Még nem döntöttem el. Még nem dőlt el. Ma még nem is ettem. Szédülök a kaja hiánytól. A személyi edzőm kinyÍrna ha ezt tudná. Naponta 5-ször kellene étkeznem. Ehhez képest jó,ha egyszer eszem egy nap. Tiszta hülye vagyok. Igen. Már úgysem tudok változtatni semmin. Mindent megtettem amit csak lehetett. Talán még többet is . Én aki annyit görcsölök mindenen. Én aztán többet is tettem. Túlságosan is. Túl sokat izgultam és stresszeltem feleslegesen minden energiámat felemésztve . 
Na jó. Elindulok. KÍvánjatok szerencsét. 

Nos...kirúgtak...költözöm. Mélybe zuhanás. Sötétség






A depresszióm 1.

13 éves voltam amikor a depresszióm elhatalmasodott bennem. 
Az iskolámban utáltak, mert már gyerekkoromban is szÍnházban dolgoztam. Művészileg ki tudtam ott teljesedni, de nem voltak barátaim és nem volt trásam akivel mindezt megosztottam volna. 
Bár szerelmes voltam a szÍnhába , mégsem adott annyit, mint amennyit szenvedtem miatta.
13 évesen aztán történt valami. ElszÍvtam az első spanglimat. 
Semmit sem éreztem. Az elsőnél állÍtólag semmit nem érez az ember. Nem lettem betépve, nem szűkült össze a szemem, viszont nagyon be voltam szarva, mert akkor még a rendőrök figyelmetlenek voltak és nem gondolták volna, hogy fényes nappal a gyerekek füves cigit szÍvnak a játszótéren. Mi mégis megtettük. 
Sáránál volt eggy szivarnak a tokja. Abban volt a megtekert cigaretta . Én elfogadtam, mert Sárára akartam hasonlÍtani. Éppen akkor jött ki anorexiával a kórházból és szüksége volt emberi társaságra. Neki szüksége volt rám, nekem pedig rá. 
Volt egy barátnője Orsi. Aki mindenben követte őt. Én nem szerettem Orsit. Gonosz volt velem és nem bÍrta elviselni, hogy jóban vagyok Sárával. 
Aznap minden megváltozott. 
A hétköznapokban Sárával lógtam. 
SegÍtett leküzdeni a depresszióm okozta fájdalmakat.

Nem vidÍtott fel az ünnepi alkalom, hacsak nem rituálé módon el nem szÍvtunk egy spanglit. A betegség testi-lelki értelemben egyaránt iszonyú sok-sok megnyilvánulása közül az önutálat érzése vagy önbecsülés hiánya az egyik legáltalánosabban tapasztalt tünet és a betegség előrehaladtával engem is egyre jobban gyötört a tudat, hogy nem érek semmit.

A depresszió kedélyzavar , amely oly titokzatosan gyötrő, megfoghatatlan módon nyilatkozik meg az énnek, hogy szinte nincsenek rá szavak. Tehát érthetetlen azoknak , akik szélsőséges formájában nem tapasztalták meg, bár a rosszkedv, a lehangoltság, ami sok emberre rátelepszik s amit a hétköznapok taposómalmával szoktak összefüggésbe hozni, számosokkal megsejteti, milyen a betegség, ha katasztrofális méreteket ölt.
Az emlÍtett korban én már bőven a mélyén feküdtem ennek az állpotnak. Nem láttam kiutat ebből az állapotból. De nem ezért nyúltam a droghoz. 
A droghoz azért nyúltam, mert hasonlÍtani akartam vallakire, aki boldog volt tőle. 
Először. 
Aztán rákaptam az Ízére. 
Sajnos ennyire nem volt egyszerű a dolog. 
A kábÍtószer ellenére is rengeteget szenvedtem. A magány és az elkeseredettség nagy úr. És mÍg szüleim nem hittek nekem, nem hitték el, hogy rosszul érzem magam a mindennapokban természetesen előlük is menekültem. 
Sokan vannak akik nem hisznek  depresszióban, mint betegségben. Nem vesznek róla tudomást, vagy nem tekintenek úgy rá, mint betegségre. 
Sok könyvet elolvastam azóta , hogy engem is elért a sötétség. De sajnos hiába a rengeteg információnak, hiába minden pontosan leÍrt állapotnak, a hétköznapokban nem tudtam ezeket hasznosÍtani.
Olyan esetekről is olvastam, akik állÍtották , a depresszióból van gyors és egyszerű kiút. De ezek az emberek valótlant állÍtanak. Ez nem egy olyan betegség, ami műtéti úton eltávolÍthaó, vagy csillapÍtható egy fejfájás elleni szerrel. 
Egy könyvben például a szakorvos állÍtja, hogy a mély depresszióban szenvedők többségénél észrevehető a korai órákban csúcsosodó tünet, miszerint képtelenek kikelni az ágyból. Csak a nap előrehaladtával javul valamelyest a közérzetük.
Nálam ez éppen fordÍtva történt.
Gyermekkorom óta rettegek a sötétben. Reggel könnyedén kikelek az ágyból akár KV nélkül is. De ahogy -jobban és jobban közeledünk az éjszaka felé, egyre erősödik bennem a szorongás a félelem és a rossz kedv.
A kábÍtószer azonban sokat segÍtett. Kezdetben.
Először csak a fű volt az, amit imádtam. Aztán egyszer észrevettem, hogy a pörgős énem már túlságosan régóta alszik. Lelassultam. Már nem kattogtam annyit a depressziómon és a napjaim általában véve jól teletek, mert mindig ott volt a hétvége, amikor újra szÍvhattam. És amitől minden jobbá válik.
Aztán egyszer eljött a pillanat amikor elém kerül egy krisztállyal kikövezett utca. Speed. Hamar rákaptam az Ízére . Jobban ment a tanulás, több idpm maradt a tanulmányaimra és magamra is. Rengeteget buliztam akkkoriban. És fogalmam sem volt mekkora árat fogok ezért fizetni. 
Így telt el 3 év. A szüleim mégcsak nem is sejtették, hogy beteg vagyok. De egy napon kiborult a bili. Az osztálytársaim rájöttek mit csinálok és beköptek az igazgatóságnál. Óriási balhé, rengeteg sÍrás és fájdalom árán, de egy időre letettem a szert. Le kellett tennem. Akkor aztán százszor erősebben tört rám a betegség. Enni nem ettem, aludni nem tudtam, ráadásul gyötörtek az elvonási tünetek. Végül annyira megutáltam az iskolát, hogy váltanom kellett. Pestre költöztem 17 évesen. Senkit nem ismertem, nem voltak barátaim. Kollégiumba költöztem, ahol nagyon nehezen illeszkedtem be. 
Akkoriban egy kicsit jobban lettem. Az újdonság varázsa elkábÍtott. Bár láncdohányos lettem mégsem volt lehetőségem a szerhez nyúlni. Aztán összefeküdtem a nevelőtanárommal. Összeköltöztzünk ami óriási hiba volt a részemről. Újra lett alkalmam szerhez nyúlni. Akkor már a hasist se vetettem meg. Előszeretettel szÍvtam mindent, ami a kezem ügyébe került. De a kkemény drogokról sikerült leállnom. 
Nehezen de leérettségiztem közepes átlaggal. Utána elkezdődött a felvételi időszak az egyetemekre. Egy évet lehúztam Szegeden, egy zenei suliban ahonnan kirúgattam magam. Utána felvételiztem Pestre ahová felvettek. Ott indult a drog kánaán. Akkor már minden áldott nap szÍvtam. Megtaláltam azokat az embereket akiktől tudtam venni és állandósult a bulizás a szÍnház és a drogok. Ez a három tartott életben. 
Jött a Kati időszak . Másnéven Mefedron. Ami akkoriban egy nagyon felkapott party kábÍtószer lett. Rákaptam úgy fél évre, ami megszépÍtette az életemet. Egy baj volt csak. Egy este túladagoltam magam. 
Aznap rengeteget ittam. És rengeteget szÍvtam. ElszÍvtam és felszÍvtam. Addig buliztam amÍg rám nem kelt a nap. Akkor Írtam meg életem legjobb versét. Hazamentem és megÍrtam. Anyámék szerencsére nem voltak otthon. Aludni természetesen nem tudtam. Gondoltam elmegyek zuhanyozni, hogy jobban legyek, de kiestem az ágyamból és elájultam. Megvakultam egy jó időre. Fogalmam sincs mennyi idő telt el az ájulásom és az ébredésem között. Amikor kinyitottam a szememet nem láttam és lassan számoltam a másodperceket, hogy nagyjából tudjam mennyi idő telt el. Amikor visszatért a látásom hallucináltam és halottakat láttam és furcsa hangokat hallottam. A tükörben egy kék arc bámult vissza rám. Erről nem tudok többet Írni. Mert a félelem és a rosszullét kerülget most is. 
Soha többet nem nyúltam kemény droghoz. 
Ez 19 éves koromban történt. 
Utána egyre betegebb lettem. Pesten miután befejeztem a sulit független szÍnházaknál dolgoztam semmi pénzért. Egyre nehezebb lett az élet én pedig egyre többet szÍvtam. 
Összejöttem egy dÍlerrel onnantól kezdve pedig nem volt visszaút. Naponta másfél grammot szÍvtam el, ha nem többet. VisszasÍrom azokat az időket. Akkor sokkal jobb volt az életem. Boldogabb voltam. 
Aztán egyik napról a másikra letettem a füvet. Amikor már rendes munkám volt. 
És az igazán nagy bajok itt kezdődtek el. A szüleimnek fogalma sincs arról, hogy kábÍtószer függő voltam évekig. 
Arról sem tudtak, hogy pontosan mitől betegedtem meg. 
Nem voltam képes aludni, enni, inni. Folyamatosan a kábszeren járt az eszem.Ezért az egyik estén nem bÍrtam tovább és vettem egy grammot, csak hogy legyen. Amikor elszÍvtam rosszul lettem. Soha életemben nem voltam még olyan rosszul. A túladagolást leszámÍtva. Pánikrohamom volt. Reszkettem. Megpróbáltam egy kád meleg vÍzbe befeküdni, de csak mászni tudtam a földön. Másfél óra kÍnszenvedés után, bementem a kórházba az ügyeletre. Leszedáltak és nagy nehezen elmüúlt a rosszullét és el udtam aludni. 
Azután már a maradék füvet sem szÍvtam el. Egyszer még vettem magamnak egy grammot, de odaadtam a barátnőmnek, hogy dobja ki. Nem voltam elég erős, de ahhoz eléggé féltem, hogy ne szÍvjak be. 
Aznap költöztem be Anihoz és Gáborhoz. 3 hónapig velük laktam 24 nm-en. 
És itt kezdődtek a bajok. Rémálmok gyötörtek. És alig bÍrtam bemenni dolgozni. 
Elvittek egy szakemberhez, már nem is emlékszem mikor. 
Ott kezdődtek,  a már itt lejegyzett beszélgetések. A kórházba krülésem és az ott töltött napok. 
De most nem erről akarok mesélni. Hanem arról, ami most van.

A kábÍtószer igazán jó barátommá vált nagyon sokáig. Nincs miért szégyenkeznem. Sokszor hatása alatt igenis hasznát vettem agyamnak.Olyan vÍziók iránt tegyem fogékonnyá, amilyenekre a háborÍtatlan, józan agy nem kapható. A drog barátom volt, akire bármikor számÍthattam. Nyilván azért is használtam, hogy csillapÍtsam a szorongást, a beköszönő rettenetet, amelyet oly sokáig rejtegettem valamerre lelkem sötét zugaiban. A baj is akkor jött, amikor leálltam. Egyik napról a másikra ...képtelen voltam szÍvni.
A rendszeres örömforrásom ellen valami tiltakozni kezdett. Remegett kezem lábam, gyötört a hányinger és eluralkodott rajtam a pánik. Az a barát akit mindennap örömmel vártam, egyszerre ellenem fordult. Otthagyott védtelenül. 
Nem magamtól tettem le a szert. A betegségemet is ennek tudom be. Egyik pillanatról a másikra lettem olyan beteg, mint még soha. Nyilván a depresszió már évek óta ott lebegett a fejem felett, csak arra várt, hogy letegyem a szert, amikor lehengerlő erővel rámszakadt, őrjÍtő démonokkal és fekete sötétséggel.

Túlérzékeny lettem és állandó félelemben éltem. Ja hoppáá...élek. Egyben esetlenné, ügyetlenné, irányithatatlanná váltam. Hamarosan az általános hipochondria szakadt rám. Semmi sem stimmelt. Hol itt szúrt, hol ott fájt, olyakor szünetekkel, máskor , úgy tetszett, egyfolytában, mindenféle szörnyű betegség beharangozásaképpen.
Ilyenkor igyekszem arra gondolni,hogy miért vagyok ennyire gyenge? Miért nem vagyok erősebb,hogy uralkodni tudjak ezeken az érzéseken. Ugyan még mindig gyógyszert szedek. Ami simán okozhat ilyen mellékhatásokat. De mi van ha egyszerűen kevés a bogyó és még mindig annyira beteg vagyok, hogy ha leáálok a gyógyszerrel , akkor az öngyilkosság gondolata is felmerül bennem. Ezért félek szedni és letenni a gyógyszereket..

Szeretnék erősebb lenni. Arra gondolok, hogy Így akarok leélni az életemet? Betegen, szomorúan? Mt fogok mesélni a gyerekeimnek? (Már ha lesznek) Hogy az anyjuk depresszióban éli az életét? Miért nem veszek erőt magamon és teszem túl magam a betegségen és próbálom meg boldogan élni az életemet. Félek elkiabálni, hogy jól vagyok. Nem vagyok jól. Csak jobban...
Ha a gyógyszert szedem, nem kellene jobban lennem? 
Nm tudom. Talán türelmetlen vagyok. 
A testedzés minden esetre jó hatással van rám. A csökkentett gyógyszerekkel talán sikerül fogynom. Ugyanis egyelőre két hét után egy dekát nem fogytam. Karcsúsodom ugyan de nem fogyok. Nem tudom mit évő legyek. Sikerül egyszer lefogynom? Vagy ez csak álom csupán? A haveromnak se sikerült lefogynia , pedig már alig szedi a gyógyszert. Még mindig nagy a hasa. Mindenhol máshol sikerült leadnia, de a hasa maradt a régi. Nekem az a mázlim, hogy egyenletesen hÍztam mindenhova. Talán sikerül leadnom innen-onnan fokozatosan. 
A szokásos kérdések.  A szokásos félelmek. A szokásos kétségek. 

 

 

 

 

 

 

 











 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerelmek, avagy hogyan tedd tönkre a saját életed

Sok-sok évvel ezelőtt...

2012 szenzációja a vincseszterem tönkremenetele, azóta nagyon nehezen kotrom elő az emlékeket.  Nagyon nehezen. Férfi és Női arcok összegyúrva, helyek, időpontok összekeverve. Egy- egy emlék, meghatározó pillanata felüti fejét, s akkor "érezni vélek". Tudom, hogy nem szabad a múltban ragadni és folyton újraélni azt.

Érzéketlenség. Milyen szép szó...  Általában akkor illetnek ilyen jelzővel embert, amikor valami feltétlenül gusztustalan beszólást kapunk valakitől. Vagy nem értenek minket..(?)

Pontos meghatározás egy szituáción belül: Egy általunk tisztelt, szeretett ember, (családtagunk, párunk, szeretőnk,barátunk ) aki ismer minket kívülről belülről, ismerve rossz és jó tulajdonságunkat egyaránt, rossz tulajdonságaink ismeretével visszaélve, önző módon, szándékosan ellenünk fordítja  azokat. Mindegy milyen indokból.: hogy bántson, okítson, az igazát bizonyítsa, hogy tévedését leplezze, hogy segítsen rajtunk, hogy igazát ne csak bizonyítsa, ránk is erőltesse....

úgy akar ránk hatni, hogy ezeket a bennünk lévő hibákat hangosan kimondva , önképünket, önbizalmunkat megrendíti. Összezavarja. Összezúzza. Más szóval butaság a köbön.

 

Érzéketlenség: Érzék nélkül való, a külső benyomást nem érzékelő.(????????)

Tökéletesen érzéketlen vagyok. Évek óta.

Kár volt azt kívánnom, hogy mindent el akarok felejteni. Minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy elfelejtsem őket. Minden arcot, mozdulatot, illatot.. Azt amikor...amikor azt mondta, amikor úgy tett, mintha, amikor hazudott, amikor megkérte, amikor megkért arra, hogy ...amikor elvette tőlem, azt ....

 

 

Az elképesztően rossz párkapcsolataimon gondolkodom, és arra, hogy vajon mit hoz majd a jövő?Mennyi ideig tart egy bizonyos időszak. Évente érkeznek a változások. A "radikális " váltások. Nagyjából a felvételi ideje az, amikor eljön az a nap. Nem is tudom. Vagy már előbb? Csak a megszokás. Egy év . Az nagyjából elég mindenre. Kipróbálni, hogy ez az életstílus fekszik-e. Abban a pillanatban ahol tart az ember, tudja, hogy mi lesz vele egy év múlva.( nagyjából ) És én már tudom mit látok vagy nem látok magam mellett, egy év múlva. Általában a nyári széllel libbenek el...Beköszönt a tavasz, ami még elviselhetővé teszi, a tél adta kellemetlenségek hordalékát, majd tovaszállok az első nyári széllel. Fejes ugrás a sörhabba.

 

Felpillantok a gólyalábra, s már te sem szédülsz odaföntről lefelé felém. Én se nézek már felfelé. A bicikliket sem úgy nézem már, mint vele. Oly sok minden történt. Oly sok minden múlt el. Még az is lehet, hogy ugyanott kötök ki, mint ő. Ugyanazon a poros helyen tengetem tovább, hol hullanak alá az egerek is. Még mindig  van időm azt tenni, amit akarok, de meddig lehet ezt még húzni? Halasztani...Halasztás...Halasztást kérni...

Időtstopp...

 

"Ott álltunk, s tök gyenge akkor én.. "
.részegen a Muzsikus előtt. Szerenádot adtam hegedűvel, te a harsona mély basszusával utasítottál el. Qua Qua Qua Quaaaaaaa.....
Nagyon szerelmes voltam beléd. Minden nap rád gondoltam minden percben. Minden nap addig gyakoroltam este, amÍg haza nem indultál. Mindig vártam rád, hogy mikor végzel, hogy egyszerre mehessünk a buszmegálló felé. 
Én még soha nem ittam sört. De egyszer egy szép napon azt kérdezted tőlem. 
"-Megiszunk egy sört ?"
Mire én...hát persze hogyne. Na de nem is szerettem a sört. Azt mondta meghÍv. Választanom kellett. Akkor még nem volt dohánybolt. A pia és a cigi egy helyen volt a kisboltban. 
A polc tele volt sörrel. Azt sem tudtam hova nézzek. Leemeltem az elsőt ami kézre esett: "Borsodi Bivaly "
Életemben nem ittam annál rosszabbat. Két kortyot bÍrtam meginni. De az a néhány perc ahogy egymás mellett mentünk a megállóig maga volt a mámor. 
Persze ahogy felszálltál a buszra kidobtam a sört. Rengeteget beszélgettünk. Szerettelek minden porcikámmal. Minden alkalmat megragadtam,hogy a közeledben legyek. Az órák közben, az órák után, a nyomodban jártam. Eláraztottalak a szerelmemmel. 
Te nem bÍztál magadban. Zenész voltál már születésed napján, de te nem hittél magadban. Ezért Írtam neked egylevelet. LeÍrtam benned,hogy egyszer hÍres nagy zenész lesz belőled és tanÍtani fogod a nálad gyengébbeket Németországban. LeÍrtam a mindennapjaidat és leÍrtam milyen nagy ember lesz belőled. 
Egyetlen baj volt csak csupán. Te nem szerettél viszont. 
De nekem igazam lett. Te Németországban én pedig elértem az álmomat. SzÍnész lettem.

 

2008.

 

Az első este. Titkon reméltem, s neked öltöztem ki. Kisminkeltem, kivasaltam, felöltöttem. Tökéletesen kiterveltem mindent. Te akkor hagytad abba a politikaismeretek órádat a csoportoddal. Tudtam, hogy azonnal kimész majd rágyújtani egy cigire ha vége. Diszlexiások és enyhe fogyatékkal élők százai lakták azt a hatalmas panelrengeteget, amit a legjobb szívvel se lehet normális kollégiumnak hívni. De legalább volt kijelölt dohányzó. Én kilibbentem, elszívtam egy cigit, és vártalak. 10- től visszaszámoltam, amikor a folyosó végéről, már hallottam ordítani a kiszabadult állatcsordát. Tudtam, hogy azonnal elszívsz majd egy cigit.

3.....2.....1....

Rágyújtottál. Sóhajtottál.

Én kérdeztem, te válaszoltál. Egyik mondat követte a másikat. " Astoriánál lakom...és te merre mész ma? " mire én: "...Ümm....Az Astorián lesz dolgom " . Majd így zártam: " Tíz perc múlva a megállóban"

Ahogy kifelé tartanék a kapun, az alapos seggnyalás után megszerzett kimenőmmel, egyszerre csak hallom:

" Tanár úr! Maga is hazafelé? Elkísérem egy darabig!" .... Na baszd meg...

Tök ellenkező irányba indultak én pedig álltam vagy 10 percet a megállóban, erősen szugerálva az időt és a teret, hogy még véletlenül se jöjjön busz 10 percnél hamarabb. Hátha....hátha....ááá ...olyan csak a mesében van ám, hogy egyedül állsz az esőben, könnyekkel szemedben, esernyő és kapucni nélkül, és a remény utolsó halovány képében elképzeled,  rohan feléd, utánad éppen abba a megállóba, ahová megbeszéltétek a titkos randevút. Abban a pillanatban, hogy a 10 perc lejárt, cipőm átázott cuppogásával kísérve duzzogva szálltam fel az első buszra ami előttem megállt, majd  lezuttyantam egy üres helyre.

Egyszerre csak hallom.... neeeeeem... megfordulok,kibámulok az ablakon és a dinka éppen száll fel két székkel mögöttem egy azon épületben tanító mesterével, akivel elmélyülten beszélgetnek. Én bamba vigyorral arcomon visszafordulok és csettintek egyet örömömben. Nyáhá...bekapta a horgot. Hallom ahogy liheg. Futott, hogy utolérjen. Édes...

Szimpla, te, én, a vodka meg a narancs. Na meg legalább egy doboz mentolos cigi.

Aztán alig 2-3 hónap...és....már nálad, az Astorián, zokogsz,csapkodsz, hiszti ezerrel, ordítasz, követelsz, megőrülsz, bezársz, sírsz, mint egy hat éves gyerek, akinek elvették a nyalókáját. " És mit mondok majd az anyámnak? " Ki a faszomat érdekel? Kalap,kabát, zsák, viszlát P.!

 

2010

 

Na te szerencsétlen. Te ! Rá......asztál, hogy úgy mondjam rendesen. Szeged közben jó kifogásnak tűntél. Z. Bár sajnos nem elég jó. Volt egy nagyon szép barátnőd 3 éven át. Ejnye ejnye Z. Hát nem szabad ilyet csinálni! Főleg nem egy alig felnőtt csitriért, aki egy másodperc alatt kidüllesztette a szemedet, nem győztél csodálkozni, bár nem szeretett se ő se én igazán, nem került nagy erőfeszítésbe elcsábítani. Te az - az igazán romantikus hős szerelmes vagy a mai napig, aki azt hiszi, hogy jól beszél és jól szaval , becézget és tutujgat, mert azt hiszi, ez a férfi dolga. Ja! Mert ő hiper érzékeny, ja! Meg színész! Ja!!!!Meg költő... amit persze mindenkinek elmond, csak ha az ember tud, akkor mondani se kell, szükség nincs rá, de te nem voltál jó szívem. Világgá kürtölted szánalmas próbálkozásaidat, ezért valahányszor problémába ütköztél sírni kezdtél. A szentem még darabot is írt rólunk, csúnyán felsült vele. Engem nehéz megírni, bemutatni meg pláne. Különben is. Ki tudna engem eljátszani igazán hitelesen a színpadon?Érdekes kérdés. Voltam én már Eszti a színpadon? Hm vagy csak...Mari? Mása? Juli? Katarina?

Mariann? Nóra? Anna? Elmira? Szapphó ?  Vagy....most több nem jut eszembe?

Jaj még a szakításunk is briliánsan ki volt találva a részemről. Kiéheztettelek. Elbuktál a vizsgán.

Nem is gondoltad, hogy észreveszem. Pedig centire kiszámoltam minden mozdulatodat és reakciódat. Úgy kiismertelek egy év alatt... Istenem de gonosz voltam...

pont akkor történt, amikor történnie kellett. Zseniális volt. Tudtam, hogy gyönge leszel ahhoz, hogy szerelmünk ( cöh, már alig-alig pislákoló szeretetünk) visszacsald a "hitvesi matracra" .

Szín - Tár volt otthon. És lent voltunk, koncert volt, mindenki táncolt, jól érezte magát. Ez a zárónapon történt.

Már egy hete nyafogtam, hogy minden bajom van. Passzív voltam, igyekeztem mindig másik előadásra beülni, mással. Nem nagyon vettem rólad tudomást. Gerjesztettem mesterségesen egy nagy vihar előtti csendet. Zseniális volt. Takkra belőve. Nagyon tetszett neked egy kaposvári előadás, végig is mértél egy csinos kis szőkét Marcsa-ként, - gondoltam gól.

(Végül egy másik került mellé, de erről majd később).

Gondoltam, most ugrik a majom a vízbe. Az utolsó este. Nagy koncert, sok ember, - gondoltam...na nesze neked kegyelem döfés.

Egy gyors, egy lassú, két gyors, egy lassú, a harmadik pörgős szám lesz az... Te nyaggattál persze, kérdezted nem megyek-e veled táncolni, (de ne haragudj édes pont ez volt a lényeg, hogy én ne legyek ott.) Már nyafogni se kellett, csak szépen leitatni és bedobni a tömegbe. Bumm....Na? Na? Pislogok jobbra - balra, hátha meglátom a tömegben, és akkor felálltam a székből. Előrébb került...ő se lát és én se látom. Beálltam szépen hátra, a tömegben, gondoltam meglesem mi történik, még sehol semmi, jókedvűen összenevettem a hazaikkal, majd egy kacsintással később....

Tikk-Takk Tikk-Takk Tikk-Takk Tikk....Takk...........Tikk.......................Takk....................Tikk...................................................

 

Tudum tudum.........................tudum tudom...............tudum tudom...........tudumtudom........ tudumtudom tudumtudom tudumtudomtudumtudomtudumtudom

 

( EKG síp)

 

A tömeg szétválik előttem és te a lányt felkapod a magasba a derekánál fogva, feldobod az asztalra, végignyalod a testét, a mellén elidőzöl, majd szó szerint végigdöntöd a biliárd asztalon...A hazaiak csak bámultak rám, még a szájuk is nyitva maradt, nem tudom mi lehetett akkor a fejükben, amikor a pofámba bámultak, mikor ezt végignéztem,...de én csak mosolyogtam...az arcomra fagyott a mosoly...félelmetes, hogy mindig igazam van...bár ne lett volna...


Cum ventrem ventri, femori femur, ora labellis

Conserui, et cunno mentula delituit...

 

Takk.....................................................Tikk-Takk Tikk-Takk

 

De a szívverés sehol... .néma csönd odabent... egy évig nem dobbant egyetlen egyet se.

Bár elsőre jó ötletnek tűnt téged hibássá tenni, minden általam, ellened elkövetett dolgomért...ez azért fájt...nagyon fájt.

Kalap, kabát...milyen volt szőkesége nem tudom már . Kicsi kettőnknek egy színészlakás... pont tegnap láttam a villamoson. A Jászain szállt le. Meghízott. Pufók arcához képest rövidre nyírt szőke haj...pfűűű nem is értem mi tetszett benne...

:O És most jut eszembe!!!!A 40l-es akváriumot meg neki adtam..én marha. Egy akvárium, minden hozzávalóval. Tisztító szettel, meg színes kavicsokkal...meg...a gyönyörű halaimmal.

. Eszembe jutottak Halék. Akik arról álmodnak, hogy a halak mennyországában nem lesz föld. Csodálatos hely az övék, hízott hernyókkal, paradicsomi nyüvekkel.

Na mindegy. Szóval kár volt odaadni. Születésnapjára kapta...

Egyszer megpróbáltam visszakérni tőle, azt hiszem eldöntöttem egy bátor estémen magamban, 8 korsó sör után, hogy a halaimból nem engedek és végül is ő bántott meg engem, miért is ne kérhetném vissza? De nem válaszolt a levelemre. Két héttel később láttam Pesten szmokingban éppen hányás csurgott a szájából és egy nagyon csinos csaj vállán öklendezett, aki magassarkúval a lábán is megállta a helyét és kitartóan húzta maga után Z.-t a Király utca zsúfolt hétvégi éjszakáján.

Snitt

 

2011. vége

 

Z.-után jött F. Addig csak a szél meg én. F.

Hajón, a híd alatt, mocsokban és fertőben

F. volt az a hiba, amibe majdnem belehaltam. És sajnos nem a szerelembe. Jó sok pénzem és a fényképezőgépem bánta.

 

Másfél év. Max.  egy bő 3 év...
és azóta is. Már több,mint 8 éve. Max olyan nekem, mint a drog. Egy igazi függőség amiből sosem tudok kigyógyulni. Ezerszer megbántott, ezerszer összetört de mégis. Mndig megtaláltuk egymást. 
Ő együtt volt valakivel, mégis velem volt. Nekem volt valakim, mégis vele voltam. Vad, szenvedélyes szerelem a miénk. Zabolátlan, betöretlen. Egymásra tetováltattuk magunkat. Egymásba égtünk. Soha véget nem érős szerelem a miénk.

 

Aztán egyszer csak ott volt M....drága M. Rólad írtam zenét, novellát, verset, eljátszottalak jelenetben, haj haj haj. Hogy is volt? Ja igen...egyáltalán nem akartam veled, tőled...aztán vártál, türelmes voltál, én meg mohó voltam mindig is, megzabáltalak, aztán gondoltam seráfütty...majd valami lesz. Ja. Megint rohadt okosnak, meg érettnek képzeltem magam, össze is költöztem vele már az első hónapban DE MINEK???? Kérdem én térdelve a földön, karomat kitárva Isten színe előtt és egy távolodó kamera állás:

 

MIÉÉÉÉÉRT ISTENEM????MIÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉRT?

 

Miért költözöm én össze minden jöttmenttel aki az utamba kerül? Érthetetlen. Kényelem? Biztonság? Tíz körömmel kapaszkodás valakibe aki szeret?Azt hiszem ez mind. De csúnyán ráfáztam, amíg egy haverom  oda nem költözött. Az jó volt. Csak sajnos túl rövid ideig tartott.

A három M. meg én.

 

2012

 

Ott indult, hogy vittelek a hátamon. Bevittelek a sulimba, Bevittelek egy társulatba, rengeteg önzetlen gesztust tettem feléd, mégis átbasztál és kihasználtál. ... Bár én is kihasználtalak téged. Kölcsönös kihasználás. Ez a jó párkapcsolat titka. A társas együttlét alap pillére... az egymás iránt érzett görcsös függés. Kötődni, összekötni magunkat valamivel, ami nem is valóságos. Bemesélni magunknak, " Én nem tudom mi az a szerelem, elég nekem az, hogy ez az ember mérhetetlenül szeret engem. Kell ennél több? " Minden áldott nap, amikor felkelek mellette görcsösen rá kell koncentrálnom, hogy magamban kimondjam a varázs mondatot.: boldog vagyok...én szeretem, ő szeret, vannak problémáink, de jó lesz...megoldjuk...türelem...

Semmi sem stimmel. Te nem adsz csókot, ő sem erőlteti, féltékeny vagy, okkal, mert titkon féltékennyé akar tenni, de közben élvezi is, hogy van egy minimális kiskapu ami engedi, hogy  kiszakadhasson, a gondoktól lehetetlenné tett katyvaszból.

Nem akartam őt. Ő kigyógyulni vágyó sértett kisgyerek volt, én meg egy fonnyadt, 50 év körüli húszon éves.

Én csesztem el. Tudtam, hogy az összeköltözésből ez lesz. Már az összeköltözés előtt tudtam, hogy nem fogom tudni féken tartani, a gonoszságomat. Nem akartam őt, de szükségem volt valakire, ő meg kedves volt, tekintete könyörgő, fájdalmakkal teli, megsebzett, halk, visszahúzódó...pont jó. Na jó, próba-cseresznye. Semmi. Csillagos égbolt, egy szeletnyi ablakba zárva. Semmi.

.Gondoltam segítek rajtad...meg persze, segítek magamon is.

Tik-tak-Tik-tak- sok kiabálás, ugatás, vicsorgás, ajtó csapkodás, az a sok-sok zsonglőr lány körülötted. Meg ugye a barátnőim...ugye? A Barátnőim!

 

(2012-es naplóbejegyzés)

 

"Amikor elképzeled egy párkapcsolatban, min javítanál, min változtatnál, hogy az jobb legyen.

Te vagy a hibás? Folyamatosan bántod őt? Miért? Eltaszítod magadtól? Miért?  Amikor egyre többször véled hallani a fejedben a mondatot : " Most kéne szakítanom vele, itt a megfelelő alkalom! Most úgy zártam a vitát, hogy el sem lehet dönteni vége van-e vagy nincs...Jól beolvastam neki. Szeretek vele vitatkozni...mindig én nyerek. Leszarom, hogy mit csinál, csak engem hagyjon békén. Én nyertem...úgyis, ő fog nyitni előbb...nem bírja ki. Látszik rajta, hogy szeret...könyörög a szeme.Én már rég nem szeretem. Vége...VÉGE... Jaj...na jó...végül is ...nem mondtam ki hangosan, hogy vége...nem vagyok szerelmes....de...ő feltétel nélkül szeret engem...elég az...mi az a szerelem? Hagyjuk már! Az nem is létezik...különben is..úgyis együtt élünk még legalább fél évet. Akkor jár le a bérleti szerződés...addig csak kihúzom valahogy..." akkor gáz van!

 

- A tacskóval indult akit a volt nőddel nevelgettetek. Szörnyű egy szerelmi négyszög volt az ő csávója, a te volt nőd ... a nekem ő volt, a neked ő volt, a nekem, te , neki, ő....jahj fúúúúúj

Már unom a sok falusi fant, akik közül mindenki- mindenkivel. Már olyan sokszor eldöntöttem, hogy velük sose, azt mégis. Bemutattalak embereknek, barátnőknek ( amit már bánok) mert ha nem is dugta meg mindet, sajnos mind rá hallgatott és már egyikkel sem beszélek. Szomorú...túl friss. Szóra sem érdemes. Az még hagyján, hogy szétkúrta a felvételim éjjelét, amikor volt szíves 3- szor kidobni... addig nem hagyott békén, amíg el nem bőgtem magam.

Sokszor elértem a csúcspontig, de a vége az volt, amikor az exről megtaláltam egy mappát,  tantrikus szex pózok, fütyik, meg puncik megörökített pillanatai, csupán képek voltak...felfordult a gyomrom.

A többiről meg már nem is beszélek. Egy kurva nagy, triplán aláhúzott hiba voltál. Semmi több.

De! Egyetlen dolgot meg kell köszönnöm neked. Hogy valamiért az apám megkedvelt téged. És te voltál az első, akivel képes volt őszintén beszélni.

 

Apu azt mondta neki, hogy: " -Eszti olyan, mint a nap. Ezer felé sugárzik, s az ember örülhet, ha kaphat egy szeletet ebből a csodából. Okos, szép, tehetséges és félelmetesen hasonlít rám. Ugyan azokat a hibákat követi el, amiket annak idején én is átéltem. Azzal különbséggel, hogy nekünk... az anyjának , meg nekem, nem voltak szüleink, akik osztozkodtak volna a felelősség terhén . Mindent meg akarok adni neki, hogy boldog legyen. Mindig rá gondolok. Folyton ott vagyok vele. Akárhol is van. Ha boldog, akkor olyan mint egy mosolygós napocska.

Ha néha napján rám vetül fénye, ünneplőbe öltözik a szívem."

 

Ezt neked köszönhetem. Azóta jó a viszonyom apámmal. De a véleményem rólad nem változott. Egy sértődött nagy gyerek vagy. És hiba voltál. Ha nem úgy tűnik akkor is!Most megiszom a sörömet és elmegyek Cs tréningre. Felhúztad  az agyamat. Csak azzal, hogy eszembe jutottál.. Ez a mi nyelvünk.

 

Van a Se veled, se nélküled. De ez...Veled is, meg nem is. Melletted is, meg nem is.De főleg nem is. Vannak álomszerű napok, amikor csak azért nem kelünk fel, mert jó egymásba bújva kapaszkodni a nyugalomba. Van olyan, amikor egy csók közben mélyet szippantasz magadba az illatából. Mert egy csók, az alig csók, inkább csak intim összeillesztése ajkainknak...de az illat! Az egy hétig veled van. Van egy- két emlék...

 

Emlékszem ott álltam az erkélyen anyáméknál. Felnéztem a Holdra. És könnyáztatta arcomat megvilágítva könyörgő hangon azt mondtam.......

 

2012-2013

 

Azt kívánom, hogy : " Az én szerelmem...legyen egy rendező. Szakmámbeli. Szerressen feltétel nélkül és értsen meg és legyen mellettem amikor szükségem van rá. Legyen érzékeny és szexi....és adjon meg mindent amit csak akarok. "

és 3 évvel később BAMM. Pont olyan, mint amilyet kívántam. Még sosem vittek el vacsorázni. Annyira bódítóan szép volt, hogy el sem hiszem már, hogy megtörtént. Az a bizonyos este. De pontosabban kell legközelebb kívánni...mert hát sajnos...nem úgy jött össze ahogy akartam...

 

Anyukám mindig megjegyzéseket tesz nekem a Fészbúkon ( persze nyilvános kommenttel ), hogy ne folytassak személyes jellegű beszélgetést...anyu nevel...a fészbúkon...

 

Az a bizonyos este, abban a francia étteremben, jó sörrel, lampionokkal és tűzijátékkal . Én választhattam asztalt és széket. Alám tolták a széket !

Vannak olyan helyek, ahol annyira megilletődsz a hely atmoszférájától, nem káromkodsz, nem hangoskodsz, szépen illedelmesen viselkedsz.

Egy olyan étteremben,ahol nem csak baromi jó a kaja, gyönyörű helyen, premier plánba, minden jó modoromat elővettem. Mégiscsak az első ...randevúm, vagy mim...El sem hittem, hogy aznap este "én" vagyok "én".

 

"Amikor lenyeltem egy üvegszilánkot, annyira felbosszantott...elrepedt korsó... egy vacsora hármasban???Fúj.

Kőleves. Egy lenge szoknya, egy vékony nadrág, Jó,eddig jó. Lakáson kívül. Utca nélküli... Éveknek tűnő hónapok.Míg szabad nem lehettem.

Ez könnyen áthidalható lenne, ha bíznék abban, hogy minden a legnagyobb rendben. De mindig keresem a menekülési útvonalat. Feltette ma a legpontosabb kérdést. " Mi elől menekülsz? Vagy ki elől?" Remek kérdés.

És gyomorszaggatóan pontos. Persze közben rájöttem, hogy ki elől...nem áll távol attól, aki kérdezte.

De a nyilvánosság előtt szerepelni, a színész dolga volna egy színpadon. Nem egy kocsmában, ahol szeretőnket megalázva megríkatva azt fröcsögjük rá,hogy gyűlöllek.

Sajnos elmúlt az-az idő, ahol elég 3 hetente egy simogatás. Vége már a napnak, amikor lányok ezrei nyálcsorgatva várják a szeretetet valakitől, aki még csak rájuk sem hederít.

Vége az önkéntes segítségnek, mellyel bizonyítani kellene valamit, amiért talán cserébe kapunk némi gyöngéd ölelést. Ha nincs akkor nincs. Egyébként nem érdemled meg. Mindegy mit teszel, mit mondasz, kutya kötelességed alá pakolni az életet. Csak közben elfelejti, hogy ezt hamar meg lehet unni. Főleg ha még észre sem veszi a munkát, sőt, azt mondja nem számít mit teszel, így is úgyis megteszed, mert "én" azt mondom, mert hogy kötelességed. Mert ez neked jó.  De nem....vége.Ha ott vagy nem lát, ha nem vagy ott, nem hiányol. Miért is pazarolja erre az ember az idejét?

Már azzal problémáim vannak, hogy a megfelelő kérdéseket tegyem fel önmagamnak. Hát ez kimaradt...

Előadások. Sétálva, ülve, állva, Pörgősen, őrülten egy gyártelepen, vagy ugyanott, bent a szívverésünket lelassítva kötjük össze magunkat a térrel. Szamárként, vagy indokolatlan zenészként a hentes pult mögött. Öreg cseléd, fiatal mazochista, szektás cseléd, fiatal madame, öreg madame. Tolvaj. Tolvajnő. Három nővér.

.Aztán sokáig semmi. Csönd... Aztán el."

 

Szóval van a Se veled, se nélküled...című nóta.Az ember hamar döntésre jut, amikor rossz módszert próbálnak alkalmazni a nevelésében.  Azért én is tanultam valamit az évek alatt...

Vannak dolgok amiből nem engedek, a boldogságomért mindent elkövetek. És ehhez bizony mérhetetlen sok gonoszság is kell. És bennem van elég. Másodszor pedig nem hagyom, hogy azt csináljanak velem amit csak akarnak. Hát ez még annyira nem megy, de már megvan a módszer, hogyan egyenlítsem ki a számlát. Mert a kényelem nagy úr. Ha ott vagy éjjel-nappal az ember hozzászokik az állandóhoz. Olyan vagyok, mint a sótartó. Mindig ott van az asztal közepén. Persze...só nélkül is lehet élni. De sohasem használni...

Úgy a la nature nem nyalogatjuk a sót...sokat kell inni rá...persze.Mert az ivásra mindig van alkalom, mindig van indok, hogy az ember igyon. De a só. A só ott van, ha kell nagyon jól jön, mert a só minden ízt kihangsúlyoz, pótol, élvezhetővé teszi az ételt satöbbi. De aztán lerakják az asztalra és ott is marad. Amíg nem kell...addig nem érünk hozzá.

Kezdjük azzal, hogy elmegyek. Kislakás, kalap, kabát,zsák, új hely, helyzet maradt, csak más helyen. Semmi változás, csak most négy utcával arrébb vagyok egy betű. Egy ugyanolyan betű a naplóban, mint az összes többi. Csak én vagyok a sor végén..

És valódi szabadságomat ünneplem. Már régen ezt kellett volna tennem.

Ha az ember állandóan csak a hibákat látja benned, miért kell szenvedned és megtenni mindent azért, hogy többnek gondoljon vagy lásson az, aki a legfontosabb neked? Mindegy is. Mindenkinek vannak fogadalmai. A színházért hajlandó vagyok megdögleni. A zenéért is hajlandó vagyok megdögleni. De más mellett...más miatt... nem :)

 

Aztán egyszer csak történik valami, amikor az ember a legkevésbé sem számítana rá Jön valami, ami újra erőt adni neki a továbblépésre. Egy ribizlibe kevert varázs. Ami a szakadó eső ellenére, elhozta a tavaszt.

Búcsú. Búcsú tőle is, meg a tavasztól is. Ott lapul a zsebében. Velem együtt.

Az úgy volt, hogy megaláztál nyilvános helyen. OrdÍtottál velem és nem szálltál le rólam. 
Már hetekkel azelőtt megláttam őt. Az igazit. Már nagyon régen nem éreztem hasonlót. Ha tudom, hogy mi fog történni 5 perccel később akkor megöleltelek volna akkor amikor ordÍtottál velem. 
Akkor még CS-vel jártam. Ő mutatott be neki. Kár volt. 
Emlékezett rám, pedig már több hét is eltelt a bemutatás óta. Heteken át szemeztünk de mindig elkerültük egymást. 
Szarul bánt velem Cs. Teljesült az akaratom. Megkaptam amit akartam de a kérésem nem volt elég pontos és félresikerült. Cs. szarul bánt velem. 
És akkor egy estén...amikor mindenki előtt kiabált velem...történt valami. Ő előadta, hogy mekkora egy elkényeztetett fruska vagyok, hogy leszakad a pofája az egomtól és szégyelli magát miattam. 
Én akkor már sÍrtam. Elment én pedig vártam néhány percet amÍg az érdeklődés alábbhagyott és már nem bámultak az emberek. Akkor még nem vettem észre, hogy egy távoli asztalnál egy férfi engem bámul még mindig. Néhány perc múlva felvettem a kabátomat és akkor egy kezet éreztem az enyémen. 
"- Ezt vedd le. MeghÍvlak egy italra. "

És ott volt ő. Az igazi ő. Egész este beszélgettünk. Egymásba borulva egymást ölelve. Ő az a rendező aivel most együtt fogok dolgozni. Akit sosem feledtem és nem is fogok. Az akivel néhány csodálatos éjszakát töltöttem. Akit a mai napig szeretek távolról. És őszintén vágyom rá, hogy egyszer közelről is szerethessek. 
Ezért is izgulok a következő szerepem miatt. Miatta. Hogy mit szól majd a felszedett kilókhoz. Mit szól majd az elcsúfult kinézetemhez. Bele sem merek gondolni. Rettegek a naptól, amikor újra találkozunk. 

És elérkeztünk az utolsóhoz. D-hez. Nagy D. Aki semmi mást nem táplált bennem csak a függőségemet. Voltak szép napjaink. Megmutatta mi az xbox, hogyan lehet több féle módon füvet szÍvni, jah és azon kÍvül dÍler volt. Mármint még most is az. Sokáig azt hittem szzeretem. De ez hazugság volt. Na meg a drog. Mellette csak belesüllyedtem abba a mélységbe amiből a betegségem kialakult. Már nem tudom hol volt az eleje és hol lesz a vége. 
Őrületes viták. Végeláthatatlan ordÍtozások, amik éjjel nappal zajlottak. Se eleje se vége. Csak az állandó veszekedések. Ez is a drog miatt. Szex hiány, felgyülemlett feszültség.Ez is a drog miatt. 

Amikor az ember mindent megpróbál, hogy összeegyeztesse a szÍnházi életét, azzal az emberrel, akinek semmi köze a szÍnházhoz. Ő is ilyen volt. Semmit sem értette meg abból, amit csináltam.Nem értette miért dolgozom annyit, kivel dolgozom, miért barátkozom férfiakkal, miért csinlom ezt, miért csinálom azt, kivel beszélek az interneten. Szóra sem érdemes már. Ez a kapcsolat csak arra volt jó, hogy belemerüljek a drog adta gyönyörökbe. A közös reggelek amikor együtt szÍvtunk a szobájában, bámultuk a mókusokat. Nem mondom vannak részei amik hiányoznak. De...már vége. Annak az életnek vége. Annak az énemnek vége. 
És most csak árnyéka vagyok magamnak, mert fogalmam sincs ki vagyok. Ő állt hozzám a legközelebb. Ő ismerte a beteg énemet. De vége. Most senki sem ismer. Mert nem ismerhetnek. 
Hogy ismerhetnének amikor magamat sem ismerem.Most szar kedvem lett. Vége a mesének

 

HÍVOGATÓ APHRODITÉHEZ

.....................

Újra elrejtőzik a csillagok szép
szűzi arca a holdnak udvarában,
hogyha teljes fénye előkacag majd
     s isteni mécsként

földünkön szétcsordul ezüstje; aztán

.........................................
....majd ha a kék magasból
     halkan alászáll,

jöjj hozzánk Krétába, a templomodba:
almafáid közt, ligetedben egyre
várunk, míg szétárad a drága tömjén
     jószagu füstje;

tündöklő csermely vize csobban át a
rózsabokrok közt, s az egész vidékre
reszketeg lombok susogása bűvöl
     jó puha álmot;
szerte, délceg mént nevelő mezőkön
meggyfa hullajt szirmot, alatta bokros
ánizs nő, és messze a tájra dús méz-
     illatot áraszt -

jöjj el majd, Küprisz, koszorús fejeddel
szép aranymívű poharat ragadva,
légy köztünk, vígadj s hiveidnek öntsél
     isteni nektárt!

 

 

Az idő telik...és én harsány hangod leszek, ha hagyod. Nevess...és nevetek veled.

Mondanám annak, aki itt ül velem szemben. De velem szemben üres a szék. Üres, mint a szívem.

 

 

PÁLYÁZATI ANYAG! NE TÖRÖLD!